2016. január 31., vasárnap

Star Wars: Ahsoka krónikái: 28. fejezet - Könyörtelen alvilág



Star Wars: Ahsoka krónikái
28. fejezet: Könyörtelen alvilág


Írta: Cody


Miután Ahsoka Tano elhagyta a coruscanti Jedi Templomot, sokáig csak céltalanul kóborolt a városbolygó utcáin. Hogy megszabaduljon a város hangzavarától, a ritkábban lakott Alvilág felé vette az irányt, hogy átgondolja a dolgokat. Csalódnia kellett a Jedikben, akikre családjaként tekintett. Nem bíztak benne és képesek lettek volna végignézni a kivégzését egy olyan bűntett miatt, amit nem ő, hanem egykori barátja, Barriss Offee követett el. Bár az igazság kiderült, a Jedik pedig visszahívták a lányt a Rendbe, ő képtelen volt újra csatlakozni hozzájuk.

A 17 éves togruta nem volt többé Jedi. Otthon nélkül, pénz nélkül rótta a városbolygó utcáit. Az Alvilág több ezer emelet mélyen a bolygó felszíne alá nyúlt, otthont adva a söpredéknek, a Coruscant legveszélyesebb alakjainak. A felszín alatti, régebbi épületek egyre elhagyatottabbak lettek, ahol csak a legmerészebbek voltak képesek megélni. Gyilkosok, tolvajok és erőszaktevők otthona volt. De a lány úgy érezte, képes megvédeni magát, ha szüksége lenne rá. Még úgy is, hogy fénykardjait elvesztette a korábbi hajsza során.

Ahsoka az 1069-es szinten szállt ki a rozzant utasszállítóból, ami 1069 emelettel volt a Coruscant felszíne alatt. A civilizált élet maradványai itt már csak nyomokban voltak megfigyelhetőek: pislákolva világító, színes reklámtáblák, mágnesvasutak romos maradványai... a hely mocskosabb, sötétebb és ritkábban lakott volt, mint a felette lévő felszín. A veszélyes és kegyetlen környezetbe nem illő togruta egy ivó felé vette az irányt, hogy alkohollal könnyítse meg gondolatai áramlását.
- Hé, szépségem... magányos vagy? - röfögte egy földön heverő, ittas weequay.
- Gyere, mi majd elszórakoztatunk... - mondta nevetve egy siniteen, aki szintén távol állt a józanságtól. A lány nem törődött a kocsma melletti sikátorban heverő, részeg lényekkel, akik kéjsóvár tekintettel fürkészték hibátlan testét. Ahsoka magán érezte a szemüket, de nem zavartatta magát, elsétált mellettük. Megtanulta, hogy egy hozzá hasonló, szép és fiatal teremtés ösztönös reakciókat vált ki a legtöbb faj hímjeiből.

Ahsoka egy félhomályos kocsmába lépett be, ahol a pocsék zene és a tömeg lármája adta a háttérzajt. A Coruscanton elterjedt idegen fajok színes kavalkádja vette körül. A lány zavartalanul lépett a pulthoz. Miközben sem a bűzzel, sem a mocsokkal igyekezett nem foglalkozni, rendelt egy italt. Miután a mogorva felszolgáló elé csúsztatta a szeszes italt, a lány kortyolt belőle néhányat. Míg Ahsoka a gondolataiba merült, észre se vette, hogy máris kiitta poharát.
- Kérek még egyet. - szólt oda a pultosnak.
- Előbb fizesd ki az előzőt! - morogta a fickó barátságtalanul. A togruta az övén lévő tasakba nyúlt, hogy kihalásszon pár kreditet. De megdöbbenésére a tasak üres volt, már jóval korábban elköltötte a tartalmát.
- Nos... - kezdte zavartan Ahsoka.
- Na, mi lesz...? - recsegte haragosan a pultos. - Itt nincs ingyen pia!
- Most nincs nálam készpénz, de... hamarosan visszajövök vele. - felelte, majd felállt, hogy minden további zűrt mellőzve elhagyhassa a helyet.
- Ez nem így működik! - morogta a pultos, majd intett az embereinek, akik elindultak a togruta felé. - Ha nem tudsz pénzzel fizetni, máshogy kell törlesztened. - a fickó arcára egyértelmű vigyor ült ki. Ahsokának is gyorsan leesett, mire gondol a visszataszító pultos.
- Nem... pénzzel is tudok fizetni, csak egy kis időbe telik. Az ital árának tripláját adom. - magyarázta a lány. Bár fogalma sem volt, honnan szerez valódi pénzt, időt akart nyerni.
- Ennyire ostobának nézel, togruta? - kérdezte a férfi, miközben társai a lány mellé értek. - Vigyétek hátra, hogy lerendezzük az ügyet. - utasította négy emberét.
Ahsoka fejében megfordult, hogy belemegy a dologba a békés megoldás érdekében, de tudta, hogy ez a söpredék nem engedné szabadon. Valószínűbb, hogy miután alaposan kihasználták, egy rabszolgapiacon kötött volna ki, még szörnyűbb jövő elé nézve. Az egykori padawan így a kijárat felé lódult, de két testes tag az útját állta. A másik két izomkolosszus megragadta a togruta két vékony felkarját, nehogy elszökjön. Ahsoka egy hátra szaltóval rúgta állon az előtte álló két férfit, akik gyorsan kifeküdtek. De a lány karjai nem szabadultak ki. A kocsmatöltelékek érdeklődve figyelték a jelenetet. Úgy tűnt, az ehhez hasonló balhék a mindennapos szórakozás részét képezték itt.
- Szóval te a harcias fajta vagy? - kérdezte az egyik férfi, mire a lány ez Erőhöz folyamodott.
- Mindjárt meglátod... - mondta Ahsoka, majd az Erővel megnövelve fizikai erejét eltaszította a karjait tartó két fickót, akik hosszas repülés után álltak meg egy-egy asztalnak csapóva. Ekkor többen is elégedetlenül csattantak fel, de a togruta megragadta a káosz szülte alkalmat, és kisietett a kocsmából.
- Kapjátok el! - ordította a pultos indulatosan. Most már nem csak az ital áráról volt szó. Személyes üggyé vált a dolog.

Ahsoka lihegve húzódott be az egyik sötét sarok mögé. Úgy tűnt, sikerült leráznia üldözőit. Mielőbb ki akarta találni, hogy hagyhatja el a bolygót, de legalább a Coruscant Alvilágát észrevétlenül. Miután ellenőrizte, hogy senki nem követi, elindult az egyik utasszállító állomás felé, ami a felszínre viszi. Ám ekkor egy apró szúrást érzett a nyakán, a látótere pedig gyorsan elhomályosult. Mielőtt a togruta eszméletlenül elterült volna, azt még sikerült felfognia, hogy egy kábító nyílhegy áldozata lett.

Az eszmélés pont olyan pocsék volt, ahogy arra Ahsoka számított. Egyértelmű volt, hogy a kocsmai fickóknak sikerült meglepniük őt, így tudta, hogy nem sok jóban lesz része, ha nem talál ki valamit.
- Csakhogy felébredtél. - mondta egy weequay férfi, az ébredő lány kék szemeibe nézve. Ahsoka csuklóin egy-egy fémbilincs feszült, melyek a magasba nyúlva lógtak egy ócska fémgerendáról. Körülötte, a mocskos utcán, elvétve járókelők sétáltak, a legkevésbé sem mutatva érdeklődést a bajba jutott lány iránt. A togruta alig érezte a tagjait, és olyan fáradtnak érezte magát, hogy gyorsan elvetette a szökés lehetőségét. Az Erőt sem tudta használni. Nyilván a méreg hatása volt. Az előtte álló weequay sejtelmesen vigyorgott, ám Ahsoka érzékelte, hogy mögötte is van valaki. Sikerült annyi erőt gyűjtenie, hogy lábra álljon, így már nem a gerenda tartotta a súlyát, hanem saját lábai.
- Tudod, a főnök szeretne elkapni téged... - mondta nyugodtan a másik férfi, aki a nikto faj tagja volt. - ...és át is adunk majd neki. De ez nem jelenti azt, hogy előbb ne szórakozhatnánk mi is egy kicsit. - folytatta a nikto, miközben tett egy kört a tehetetlen togruta körül.
- Ne... ne tegyétek ezt. - suttogta Ahsoka erőtlenül, de tudta, hogy értelmetlen próbálkozás.
- Sajnálom, szépségem... - folytatta a nikto, majd ismét a lány mögé került. - ...de túlságosan jó darab vagy ahhoz, hogy elszalasszuk a lehetőséget. Lássuk be, minden gazfickó ezt tenné.
- Ahogy mondod, Nysad. Ne is várjunk tovább. - mondta a weequay férfi a társának, majd előhúzott egy éles kést. Ahogy Ahsoka felé közeledett a penge, a lány mocorogni kezdett. - Nem izegj-mozogj, aranyom. Nem akarlak megölni, de ha így folytatod, te intézed el saját magad. - A togruta megpróbált nyugalmat erőltetni magára, miközben a weequay pengéje három gyors suhintást ejtett. A három vágás nyomán, a lány vörösbarna felsője cafatokban lógott a hibátlan, kamasz testről, felfedve a gerjesztően szexi, csupasz formákat.
- Szép volt, Spink! - ismerte el Nysad. A weequay férfi lehámozta a szétszabdalt ruhadarabot a togruta felsőtestéről, ami így a lány öve mentén lógott a talaj felé. Ahsoka fedetlen felsőteste gyönyörködésre késztette Spinket. A hamvas, narancssárga idomok. A zsenge, gömbölyű keblek. A kidolgozott, szexi hasfal. A lány elgyötörten tűrte a férfi tekintetének kereszttüzét.
- Mesés... - suttogta Spink maga elé, majd durva kezével végigsimított a lágy, selymes felsőtesten. A weequay érintését Ahsoka undorodott borzongása kísérte, de tehetetlen volt. Karjai bilincsbe verve lógtak a felette lévő gerendáról, lábai pedig olyan gyengék voltak, hogy már annak örült, hogy képes megállni rajtuk.
- Lássuk, milyen csodákat rejt még ez a ruha. - mondta, ezúttal a lány mögött álló, Nysad nevű nikto. A férfi türelmetlenül kezdte lehúzni a lány szürke sztreccsnadrágját, felfedve ezzel lila bugyiját és narancssárga bőrét. Ám csak a bársonyos comb közepéig jutott, annyira lenyűgözte a formás hátsó látványa. Egy izgatott, állatias hörgés kíséretében letépte a togruta bugyiját, leleplezve ezzel vonzó forróságát. A csupasz punci puszta látványa a vadító női illattal párosulva tovább korbácsolta a nikto vágyait, aki nem is akarta visszafogni magát. Egy lenyűgöző szépség került a kezei közé, és most csak az övé volt. Az övé és Spinkké.

Ahsoka képtelen volt élvezni a pillanatot, amikor a mögötte guggoló férfi nyelve feldúlta fiatal szentélyét. Nysad olyan mohón kezdte nyalni a hamvas csodát, mint aki egész életében erre várt. Ám a togruta Vágya most lappangott, a lány pedig gyengének és sebezhetőnek érezte magát az elkábításához használt szertől. És az sem tette kellemessé a helyzetet, hogy az Alvilág egy mocskos, nyílt utcáján művelték vele ezt, ahol bárki láthatta a jelenetet. A nikto vad, nyálas nyelve újra és újra alámerült a togruta punciban, kéjesen nyalakodva, hogy minden egyes finom pontját megízlelhesse. Nysadot élvezettel töltötte el, ahogy nyelve elmerült a húsos, meleg forróságban, miközben orra a lány másik nyílásába fúródott. A férfi falánk szájmunkája alaposan igénybe vette a fiatal szentélyt. Miközben nyelve nem pihent, Nysad mélyet szippantott a togruta másik nyílásából. A jellegzetes, vadító illat ámulatba ejtette a férfit, arra ösztönözve, hogy azt is megízlelje. A nikto nyelve egy nyálcsík kíséretében vált el a bájos szeméremajkaktól, de máris az ánuszra költözött, további zamatokért. Ahsoka tehetetlenül nyögve tűrte, hogy a mögötte nyalakodó férfi nyelve a másik barlangjának bejáratát is bemocskolja. Nysadnak tetszett a togruta íze, így nyelvét újra és újra a szűk kis nyílásba szúrta. A férfi a narancssárga dombok közé temette arcát, alaposan feldúlva a hibátlan kamasz hátsót. Eközben, társa a tenyérbe illő, puha kis keblekkel játszadozott, miközben a nadrágja mögött megjelenő dudor egyértelmű jelét adta izgalmának.

Miután a lány mindkét nyílása a nikto nyálában úszott, a férfi felegyenesedett. Alig néhány pillanat alatt előcsomagolta izgalomtól meredező szerszámát, ami csupán centiméterekre volt az előtte várakozó szentélytől.
- Felkészültél, édesem? - kérdezte izgalomtól lihegve Nysad, miközben hímtagjának hegye már a nedves forróság bejáratát cirógatta.
- Ne... én... - Ahsoka tudta, hogy hiába tiltakozik. Gyorsan bebizonyosodott az igaza, amikor a durva nikto szerszám egy vad lendüléssel merült mennyei szentélye mélyére. A férfi egyetlen mozdulattal kitöltötte a szépséget, aki egy erőtlen nyögéssel nyugtázta a belé hatoló bestiát.
- Igen! - nyögte a férfi, majd megragadta a szexi togruta csípőjét, és maga felé szorította. A nikto hosszú másodpercekig a csábító punci mélyén tartotta szerszámát, annyira izgatta a szűk barlang selymes melege. A lány apró, bizsergető rezdülései pillanatról pillanatra növelték a férfi izgalmát. Nysad végül dereka előre-hátra mozdulataival kezdte dolgozni az aranyos és egyben szexi teremtést. Ahsoka minden egyes csapásba beleremegett, ahogy a szerszám vadul ostromolta fiatal szentélyét. Spink eközben megragadta a togruta nyakát, aki ellenkezés nélkül hagyta, hogy a taszító férfi nyelve megismerkedjen az övével. Míg Nysad lelkesen, mohón dolgozta a lány nyílását, addig Spink vad smárolásban bontakozott ki, miközben kezeivel a csupasz kebleket gyúrta. Ahsoka csíkos lekkui beleremegtek a csapásokba, miközben a férfi gyorsan közeledett a csúcs felé.
- Nysad! Add a kulcsot, hadd szedjem le innen. - mondta a lány előtt álló férfi a társának.
- M... mi? - lihegte a nikto, nem lassítva a tempón. - Minek?
- Én is akarok belőle. - magyarázta a weequay. - Amúgy se tud elszökni.
- Jó... nesze... - azzal Nysad hanyagul odadobta társának a bilincs kulcsát. Nem akart a társával vitatkozni, minden figyelmét a togruta puncijának gyönyöre kötötte le, szinte teljesen elvakította.

Miután Spink kiszabadította a lány kezeit, újra bilincsbe verte őt - a biztonság kedvéért - de immár úgy, hogy nem lógott a gerendán. Ahsoka keze ezúttal a háta mögött volt összebilincselve, ő pedig erőtlenül rogyott térdre. Ezzel a mozdulattal a nikto szerszáma kicsúszott a gerjesztő forróságból. Spink hanyatt feküdt a lány arca előtt, majd hozzálátott, hogy elővegye nadrágját feszítő dárdáját.
- Gyerünk, hajolj előre. - utasította a lányt a mögé térdelő nikto. Ahsoka tétován hajolt előre, de hátrabilincselt kezei miatt nem tudott rendesen megtámaszkodni. A weequay masszív monstruma a lány érzéki ajkai előtt nyújtózott. Amikor csupán centik választották el a makktól, Spink maga felé húzta a togruta fejét, aki így kibillent egyensúlyából, és egyenesen a férfiasságra bukott. A kemény hímtag könnyedén elmerült a csúszós, nedves ajkak között, mámoros pillanatokat szerezve a weequay-nek. Az immár előre hajolva térdelő Ahsoka a szájában feszülő dárdával küszködött. Míg Spink a togruta ajkaitól szerzett örömöket, Nysad a szexin pucsító lány nyílásaiban gyönyörködött. A tüzes, hihetetlenül izgató puncit már felavatta. Most a szépség másik nyílásán volt a sor. Miközben a lány fejét élettelen bábként mozgatta ágyéka előtt az izgatott weequay, Ahsoka kelletlenül nyugtázta, hogy a nikto szerszáma szűk kis végbele bejáratát simogatja. A lány megpróbálta összeszorítani záróizmait, de a férfi kitartóan nyomult előre. A nyáltól sikamlós gyűrű megkönnyítette a behatolást, így Nysad dárdájának hegye végül eltűnt a lyuk mélyén. Ahsoka érezte a nyomást, de nem akadályozhatta meg, hogy a férfi hímtagja egyre mélyebbre merüljön szexi popsijában. Érezte, hogy a vastag behatoló egyre jobban kitölti végbelét. Izmai préselő szorításával csak tovább fokozta Nysad vágyát.
- Te aztán szűk vagy. - hüledezett a férfi. - És makacs... ez tetszik. - lenyűgözte a szexi togruta fantasztikus feneke. A hatalmas dárda végül teljes hosszában a togruta hátsójában volt. A nikto előbb óvatosan, majd egyre gyorsulva kezdte dolgozni a meleg barlangot. A lány akaratlanul is megszokta a férfi méretét, így annak szerszáma egyre könnyebben volt képes csúszkálni benne. Míg Spink dárdája a bizsergetően csodás nyelv és a lágy ajkak élményét élvezte, addig Nysad szerszáma a lány kellemesen meleg, édesen szorító fenekét súrolta. Ahsokát hosszú percekig gyötörte a a szájában és hátsójában csúszkáló kéjrúd kéretlen ostroma.

A Coruscant Alvilágának ezen a szextől túlfűtött utcáján, senki nem fordított különösebb figyelmet a fiatal togrutának, valamint az őt dolgozó nikto és weequay férfinak. A kegyetlen bűnözők nem sajnálták meg a kiszolgáltatott lányt, csak a saját örömük kiteljesedésével foglalkoztak. Percekkel később, a gyönyörű lányról már minden ruha lekerült. A férfiak természetes valójában is látni akarták szépségét. Ahsoka ruhái és csizmája egy közeli droidroncsban kialakított tűzhelyen égtek egy kegyetlen tréfa részeként. A továbbra is bilincsben lévő, anyaszült meztelen Ahsoka már a földön fekvő Nysad szerszámán ült - háttal a férfinak -, aki képtelen volt elszakadni a togruta szűk, mesés élményt nyújtó ánuszától. Míg Spink a lány előtt térdelve munkálkodott a bájos punciban. Ahsoka erőtlenül tűrte a kettős behatolást, tehetetlen teste a szexéhes gengszterek játékszere lett. Néha elejtett egy-egy elgyötört nyögést, de a felajzott férfiak vad lihegése uralta az aktust. A 17 éves lánynak nem először volt része hasonlóban, így valamennyire már meg tudta edzeni testét, hogy elviselje az ehhez hasonló megpróbáltatásokat. A lány alatt nyársaló nikto az aranyos kebleket markolászta a szüntelen ostrom során. Míg weequay társa megragadta a szépség nyakát, miközben olyan vadul döngölte a fiatal forróságot, hogy csípője kis híján görcsbe rándult.

Újabb perceket követően, a lány alatt munkálkodó nikto megvonaglott. Néhány járókelő futólag a hármasra pillantott, amikor a férfi állatias üvöltésben tört ki orgazmusa jeleként. A togruta formás hátsójában elsülő dárda hosszú másodpercekig pumpálta meleg, krémes anyagával a fiatal barlangot. Ahsoka érezte, ahogy az idegen anyag egyre mélyebbre kúszik benne. Nysad hagyta, hogy utolsókat ránduló kéjrúdjának minden egyes cseppje a mesés togruta szépségbe szivárogjon.
- Én se bírom tovább! - nyögött fel a weequay, majd őrült rángatózásban tört ki. Kirobbanó orgazmusa hasonló módon árasztotta el a lány ezen barlangját is, nem kevesebb örömet okozva neki, mint társának. Miután a fehér nedű bőséges adagja teljesen feltöltötte a megdolgozott szentélyt, a férfi kihúzta dárdáját a nyílásból. Spink orgazmusa utolsó hullámának anyagából így Ahsoka bájosan szexi felsőtestére, és aranyos arcára is jutott. Miután mindkét gazfickó kiélte magát a gyámoltalan lányon, majd levezették orgazmusuk utóhatásait is, félrelökték a kihasznált togrutát, akinek mindkét nyílásából a jellegzetes nektár szivárgott, valamint arcát és felsőtestét is beborította ugyanez az anyag.

Nysad és Spink alig, hogy eltették kielégült férfiasságukat, egy ismerős zajra lettek figyelmesek. Egy aktiválódó fénykard jellegzetes, búgó hangjára. Nem sok idejük maradt feldolgozni a hallottakat. Miután a zaj forrása felé fordították tekintetüket, a sárgán világító energiapenge egyetlen szabályos mozdulattal lemetszette a fejüket. A dermedt testek még álltak egy ideig, míg a két fej pattogva gurult odébb a talajon. Végül a két élettelen test is összerogyott, nyakuknál füstölgő vágás nyommal. A csupasz, koszos és megviselt Ahsoka meglepetten nézte a lefejezett mocskok tetemét. Bár sokáig Jedi volt, mégis furcsa elégedettséget érzett azért, amit kaptak. Ekkor erőt gyűjtött és felemelte tekintetét. A sárga fénykard kikapcsolódott, a penge egy szisszenéssel tűnt el a markolatban. Ahsoka legnagyobb meglepetésére megmentője nem más volt, mint Asajj Ventress.  






4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett már várom a folytatást.Lenne egy kérdésem? Vann nekem egy képregényem ami azzal foglalkozik hogy mi történt Ahsokával mi után ki lépet a redből.
    Vál aszódat előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. ellene egy képregény amit le kéne fordítani. Érdekel?

    VálaszTörlés