2015. december 14., hétfő

Star Wars: A Lázadók krónikái: 5. fejezet - A mámor lányai 2.



Star Wars: A Lázadók krónikái
5. fejezet: A mámor lányai 2.


Írta: Cody


Miután Hera Syndulla és Sabine Wren egy újabb életveszélyes helyzetből vágták ki magukat, a mandalori lány javaslatára, a két lázadó rendhagyó módon corelliai whiskey-vel ünnepelte meg a sikeres túlélést. Míg társaik küldetésen voltak, a két szépség kihasználta az üres Ghost nyújtotta magányt, majd egyre mámorosabb hangulatba kerülve fokozták a hangulatot. Egy kiborított pohár, és az átöltözni készülő Sabine kombinációja elég volt ahhoz, hogy felébressze Herában a társa iránti vonzódást. Az alkohol által elnyomott gátlások, és a szabadjára engedett vágyak végül egymás karjaiba terelték a két fiatal teremtést, akik egy szenvedélyes csókpárbajt, és némi kebel felfedezést követően készen álltak rá, hogy alaposabban is megismerjék a másikat.

A kabin falának dőlve fekvő, csaknem anyaszült meztelen Sabine izgatottan várta, hogy társa folytassa kényeztetését. A vékony, sárgásbarna lábak kecsesen széttárva fedték fel a fiatal lány legféltettebb kincsét, amihez korábban még senkinek nem volt szerencséje. A mandalori előtt négykézláb térdelő Hera tudta, hogy kivételes helyzetben van. Amikor a pilótanő tenyere megérintette a vágytól duzzadt szeméremajkakat, Sabine édesen felnyögött társa finom érintésétől. Herát megbabonázta a zsenge forróság kellemes melege és puha tapintása. Ahogy érzékien dörzsölni kezdte a lány szentélyét, a nő elégedetten nyugtázta a kamasz szépség izgalmának egyértelmű jelét. Sabine selymes, meleg nedve máris beborította a pilótanő almazöld tenyerét, ami így még gerjesztőbb módon tudta izgatni a hamvas, mesébe illő puncit. Néhány forró másodperc után, Hera erotikus mosolyt villantott társára.
- Úgy látom, sikerült feltüzelnem téged. - dicsekedett a félmeztelen twi'lek, majd felmutatta az átlátszó nedvtől csillogó tenyerét.
- Remélem, olyan tüzet gyújtottál, amit el is tudsz oltani. - utalt az egyértelműre szaporábban lélegezve a fiatal lány, hogy gyorsabb haladásra ösztönözze a pilótanőt.
- Te kis türelmetlen... - mosolyodott el ismét Hera. - ...nem sietünk sehova. - azzal lenyalta tenyeréről a mandalori nedvét. Hasonló élmény volt ahhoz, mint amikor korábban Ezra anyagát ízlelte meg. Mindkét nedű zamatos volt, mégis a maguk egyedi módján. A nő nem tudta eldönteni melyik ízlik neki jobban, de jelenleg csak Sabine-re koncentrált. Az ifjú szépség édesen széttárt lábakkal, tekintetében türelmetlenséggel várta a twi'lek nyelvtudását. - Hmm... finom. - nyugtázta a nő a mandalori ízét, majd közelebb hajolt a combok közti, hőt árasztó nyíláshoz.
- Van még finomabb is. - viccelődött lány, gyötrő sóvárgással várva Hera újabb szájmunkáját.

A twi'lek kinyújtott nyelve kínzó lassúsággal közelítette meg Sabine gerjesztő nyílását. Amikor Hera nyelve első ízben találkozott Sabine lángoló forróságával, a mandalori szépség csillagokat látott a gyönyörtől. Olyan érzés volt számára, mintha a pilótanőnek egy rég óta erősödő viszketését sikerült volna csillapítania. A twi'lek nyelve finoman végigsimított a nedves punci sikamlós bejáratán, amit Sabine egy édes nyögéssel nyugtázott. Hera nyelve a megváltást jelentette a sóvárgásaira. A pilótanő néhányszor végignyalta a zamatos szentély bejáratát, újra és újra megízlelve társa mennyei, egzotikusan édes ízét. A mandalori gyönyörű, csupasz puncija a vágy nedve mellett immár Hera nyálától is csillogott, amikor a csodás nyelv visszavonult első felfedezőútjáról.
- Édesebb vagy, mint képzeltem. - bókolt a twi'lek, majd társa nedvének utolsó cseppjeit is lenyalta ajkáról. A mosolygó mandalori lányt újszerű bizsergés töltötte el, ahogy Hera nyelvének néhány pillanatnyi érintése is a vágy egy újabb szintjére tüzelte őt. A pilótanő ismét a tenyerével érintette meg a fortyogó tinipuncit, Sabine legnagyobb örömére. Néhány finom dörzsölés után Hera elégedetten tapasztalta, hogy fiatal társa selymes nedűje ismét beborítja a kezét. A zsenge forróság felavatásának ízelítője után, a twi'lek összeszorította ujjait, úgy, hogy csak a középső ujja maradt kinyújtva a mennyei szentély bejárata előtt. Sabine lázasan várta a folytatást. Ezúttal nem kellett sokáig nélkülöznie Hera érintését: a nő kecses, almazöld ujja finoman, de határozottan merült egyre mélyebbre a nedves forróságban. A mandalori lány boldogan felnyögve tapasztalta, ahogy a pilótanő ujja egyre mélyebbre hatolva kitölti szűk kis barlangját. A twi'lek ujja olyan régióba merészkedett, ahová korábban egy idegen se juthatott el. Alig, hogy a szerencsés ujj teljesen eltűnt a lány szentélyében, Hera kihúzta a nedves csodából, majd amikor másodízben is elmerült benne, már mutatóujja is csatlakozott hozzá. A két ujj még mesésebb érzést nyújtott az élvezkedő Sabine-nek. Hera fokozatosan akarta kitágítani az elképesztően szűk, szűz barlangot, de úgy érezte, két ujja egyelőre elég kihívást nyújt a zsenge szépségnek. Sabine élvezet teli nyögéseitől kísérve, a twi'lek ujjai lassan, ki-be kezdtek mozogni a finom tapintású, puha gyönyörben. A kecses, zöld ujjak érzékien ficánkoltak a meleg, húsos járatban. A pilótanő izgatottan érezte, hogy társa belső izmai lágyan megszorítják őt. Hera ujjai percekig folytatták érzéki fickándozásukat a fiatal barlangban, minden egyes merülésnél tövig hatolva Sabine-be. Hera igyekezett technikásan dolgozni, hogy minden egyes mozdulatával az öröm egy újabb fokával ismertesse meg tapasztalatlan társát. A fiatal lány egyre hevesebb sóhajokkal adta jelét az elégedettségének, mellyel további munkára ösztönözte az ujjazó twi'leket. Az izgalmasan munkálkodó ujjak kéjesen kavargattak a szűk, de nedves járat mélyén, egyre jobban hergelve az izgatottan fészkelődő kamaszlányt. Míg Hera ujjai továbbra is szorgalmasan kényeztették a lihegő szépséget, a twi'lek érzékien társa fölé hajolt, hogy újabb csókot lopjon az édes ajkaktól. Ahogy a két szexi teremtés ajkai ismét egymásba forrtak, mindkettejük körül izzott a levegő a szexuális feszültségtől. Az erotikus, nyálas nyelvpárbajjal párhuzamosan, Hera ujjai kitartóan mozogtak Sabine szűzies csodájában. A kettős izgalom még vadabb állapotba tüzelte a fiatal mandalorit, miközben a twi'lek istennő érezte, hogy saját lábai közt is nedves bizsergés lesz úrrá az izgalmas helyzet hatására. Úton vissza, a zsenge punci felé, Hera ismét elidőzött néhány pillanatig a kamasz keblek egyikén. Nyálas ajkaival szívva és puha nyelvével cirógatva emlékeztette magát, milyen csodás is Sabine aranyos, tinédzser mellbimbójának érzése. Ám a megosztott figyelme révén, a pilótanő ujjai továbbra sem álltak meg, egy pillanatra sem. Sabine érezte, hogy gyorsan közeledik egy olyan pont felé, ahol minden izgalma egy hatalmas robbanásban tör majd ki belőle. A corelliai whiskey-nek hála, szerencsére sikerült tovább húznia a kalandot, mint amire érzése szerint egyébként képes lett volna. Hera tehetsége elképesztő méreteket öltött. Sabine nem győzte kiélvezni minden egyes másodpercét a dögös twi'lek fantasztikus munkájának. Hera néhány pillanatra abbahagyta felülmúlhatatlan szájmunkáját, miközben izgatottan letolta magát az egyetlen rajta maradt ruhadarabot. A nedves bugyi a kabin sarkában kötött ki.

Ám Hera nyelve nem sokáig pihent: végre visszatért oda, ahol Sabine leginkább tudni szerette volna. A szexi mandalori lány immár hanyatt feküdt partnere selymes combjain, aki előrehajolva, mohón nyalakodott a széttárt kamasz combok között. Míg a pilótanő nyelve az egyre nevesebb nyílásban ficánkolt, addig a fiatalabb lány társa lekkujával kezdett játszadozni.


Hera minden korábbinál kéjesebb technikákat bevetve merült el a zamatos punciban. A pilótanő nyálától, és Sabine nedvétől fénylő szentély egyre sikamlósabbá és selymesebbé vált, így téve még izgalmasabbá Hera nyelvének izgató csiklandozását. Miközben a twi'lek nyelve szenvedélyesen lubickolt a fiatal vénuszdombok közt, Hera érezte a forróság mámorítóan édes illatát, ami egy finom süteményére emlékeztette. Az íz és az illat mesébe illő párosa még forróbb nyalakodásra késztette a tehetséges pilótanőt, és még hevesebb izgalmi sóhajokat váltott ki a 16 éves szépségből. Hera nyálas nyelve vadító módon pergett mámor teli percekig a fiatal punci mélyén. Az élvhajhász nyelv tehetségesen súrolva hajszolta a végsőkig Sabine állóképességét. Hera két ujja széttárta az izgalomtól duzzadt szeméremajkakat, csodás nyelve így még mélyebb és izgatóbb módon volt képes a fiatal szentélybe merülni. A mandalori beleborzongott az érzésbe, gerincén végigkúszott a gyönyör teli borzongás. Hera édesen, éhes kismacskaként nyalogatta az egyre hevesebben nyögdécselő Sabine forróságát. A fiatalabb lány Hera lekkujába markolva tette a kezét a nő fejére, így fejezve ki leírhatatlan elégedettségét, és biztatva a mesés szájmunka folytatására. Hera lehunyt szemmel, hosszú, forró percekig nyalakodott a fiatal, mámortól nedvedző punciban. Sabine nem egyszer látott már szomjas loth-macskát lefetyelni, és most úgy érezte, a twi'lek nyelve pontosan ugyanúgy izgatja szentélyét, mintha csak a szomját próbálná oltani a nedvével. A pilótanő fürgén, izgatóan nyalta-falta a finom mandalori csodát. Mámoros percek voltak mindkettejük számára. Hera egy vad cuppanással talált rá a borsónyi méretű csiklóra, ami olyan intenzív érzést váltott ki Sabine-ből, hogy kis híján elájult. Amikor a pilótanő nyelve ismét a forróság mélyére merült, a mandalori újfent a lekkuba markolva ösztönözte társát. Hera szexistennőket megszégyenítő szenvedéllyel nyalta a fiatal szentély minden zamatos porcikáját. Sabine kéjesen felnyögött, miközben határozottan maga felé nyomta az almazöld twi'lek csápos fejét. A pilótanő ajkai piócaként tapadtak a szeméremajkakra, miközben nyelve lehetetlen gyorsasággal dulakodott a fiatal lányban, egyre közelebb juttatva társát a kritikus ponthoz.

Ahogy erősödtek a mandalori lány nyögései és testének rezdülései, úgy nyalakodott egyre falánkabb módon a félmeztelen pilótanő is. Sabine elsülő szentélye egy intenzív vonaglás és hangos nyögéshullám kíséretében juttatta csúcsra a twi'lek pilótanő nyelve által végsőkig ingerelt kamasz szépséget. A káprázatos orgazmusba beleremegő lány érezte, hogy forróságából valami meleg, selymes folyadék is útnak indul. Sabine nektárját szinte azonnal, mohón felnyalta Hera lelkesen munkálkodó nyelve. A twi'lek hitetlenkedve ízlelte meg a zamatos, mézédes nedűt, ami tökéletes munkájának gyümölcse volt. Ahogy élete első más által okozott orgazmusa végigvonult szexi kis testén, Sabine képtelen volt feldolgozni a gyönyör intenzitásának mértékét. Az elégedettség és a kielégülés megnyugvása maszkként olvadt a fiatal szépség arcára. A mosolygó Sabine teste elernyedt, a kielégült szépség pedig álomba alélt. A csodás orgazmus minden tartalékát kimerítette.

Hera egy nedves cuppanással vált meg az elsült forróságtól, melyet csillogva borított be a krémes nektár és a pilótanő nyálának kéjes elegye. A felegyenesedő twi'lek mosolyogva szemlélte az előtte heverő, csupasz mandalori lányt, aki immár álomba szenderülve adta át magát a fantasztikus kalandot követő pihenésnek. Bár egy része sajnálta, hogy nem volt alkalma a combjai közt érezni a fiatal lány zsenge nyelvét, Hera örült, hogy egyáltalán idáig eljutott Sabine-nel. Tudta, hogy ez a kaland így is hatalmas és sorsfordító lépés volt neki, ami a későbbiekre is hatással lehet. A nő nem bánta meg a történteket, de csak remélni tudta, hogy Sabine is ugyanígy érez majd, amikor felébred. Hera irónikusnak találta, hogy korábban ő maga bocsátkozott hasonló jellegű kalandba Ezrával, csak hogy távol tartsa őt vágyakozása tárgyától: a mandalori fegyver-specialistától. Most mégis Hera volt az, aki néhány pohár ital után képtelen volt visszafogni a lány iránti, mindeddig tudatalatti vágyakozását. A twi'leket némileg vigasztalta a tudat, hogy Sabine is legalább annyira benne volt a dologban, mint ő maga.

Hera felállt, majd karjaiba vette az ernyedt, karcsú testet. Sabine jóval nehezebbnek bizonyult, mint ahogy arra a látszat következtetni engedett. Ám a pilótanő végül gond nélkül az ágyra fektette az alvó szépséget, majd egy takaróval gondosan betakarta a csupasz testet. Hera a korábban felhalmozott ruhakupachoz sétált, ahonnan kiválogatta saját ruháit, és öltözködni kezdett. Kissé hihetetlen volt számára, hogy mindez valóban megtörtént, de nem bánta meg a dolgot. A legkevésbé sem....






4 megjegyzés:

  1. Mikor lesz új rész mester??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól függ, hogy alakul a szavazás.
      Ha a "felváltva" nyer, akkor előbb egy Ahsoka krónikái jön, és csak aztán térnek vissza a lázadók.

      Törlés
  2. Lenne egy ötletem, hova írhatok emailt? :)

    VálaszTörlés