2014. augusztus 21., csütörtök

Star Wars: Ahsoka krónikái: 13. fejezet - Kaland az Endoron




Star Wars: Ahsoka krónikái
13. fejezet: Kaland az Endoron


Írta: Cody


Azt követően, hogy Ahsoka Tano és Padmé Amidala egy kényes fájl megszerzése érdekében az Endorra utaztak, hogy találkozzanak a durosi Cad Bane-nel, alkut kötöttek a férfival, melynek értelmében pénz ellenében is megkaphatták az információt. A képlet egyszerű volt: amennyiben Padmé és Ahsoka eleget tettek Bane szexuális irányú kéréseinek, úgy megkaphatták, amit akartak. A még gyerek Boba Fett felbukkanása és alkuba kerülése tovább fokozta a döntés nehézségét, ami sokkal nagyobb kihívás volt a büszke szenátornő, mint a Vágytól szinte mindig tüzes padawan számára. Miután Padmé meggyőzte magát, hogy a Köztársaság érdekeit szolgálja, sutba dobta büszkeségét, és rávette testét, hogy a fejvadász gyönyöreit szolgálja; fantasztikus szájmunkával adott ízelítőt Bane-nek, míg Boba Fett hasonló örömökben részesült a 16 éves togruta által. Padmé belátta, hogy a történtek után értelmetlen a visszakozás: ha most megtagadná a folytatást, azzal eddigi megaláztatását tenné feleslegessé.

Az anyaszült meztelen Amidala erre gondolt, miközben tűrte, hogy a fejvadász háttal az asztalra fektesse. Cad Bane széttárta a gyönyörű szenátornő behajlított, csupasz lábait, majd megszemlélte az izgató szentély bejáratát.
- Szeretem megkóstolni a fogásaimat. - mondta a fejvadász, majd ledobta karimás kalapját, és leguggolt a nő hőt árasztó forrósága elé. - Főleg, ha ilyen sok kreditbe fájnak. - folytatta, azzal megragadta a selymes combokat, és mohón belenyalt a kívánatos punciba. Padmé beleborzongott a csiklandós érzésbe, amikor Bane nyelve elmerült szentélyében, majd szorgosan peregve munkához látott. Kecses, csupasz talpai a levegőben integettek, valahányszor egy intenzívebb hullám áradt keresztül a szenátornő gyönyörtől vonagló testén. A nő akaratlanul is nyögdécselni kezdett, miközben a kopasz, kék fej szorgosan munkálkodott lábai közt. Bane vad nyalakodással ízlelte a mennyei szentélyt, nedves hangokkal árasztva el a kocsmát.

Boba továbbra is igyekezett felépülni percekkel korábbi orgazmusából. Felfigyelve Bane produkciójára, a fiú úgy döntött, ő is belekóstol a zamatosnak tűnő togrutába. Nyelvtudásának fejlesztése hasznos lehet a jövőben, és így arra is időt hagy fiatal férfiasságának, hogy regenerálódjon.
- Gyerünk, ülj fel oda, és mutasd magad. - mutatott Boba az asztalra, amelyen Padmé nyögdécselt a lábai közt nyalakodó fejvadász hatására. Ahsoka szófogadóan felült formás hátsójával a faasztalra, kíváncsian nézve a 12 éves fiúra. A padawan szófogadóan felhúzta egyik csupasz lábát, mellyel lábujjhegyen megtámaszkodott az asztal szélén, tökéletes pózba helyezkedve a fiú munkájának megkönnyítéséhez. Boba odalépett, hozzá, majd letérdelt elé, és megszemlélte a kecses, narancssárga forróságot. Végül minden további nélkül, kíváncsian nyalt bele a nedvessé izgult szentélybe. Ahsoka rájött, hogy ő lehet az első akit az előtte térdelő kölyök megkóstol, ez pedig tovább izgatta egyébként is bizsergő punciját. A lány elégedetten nyögött fel a fiatal, meleg behatoló simogatásától, amint végignyalta hamvas szentélyét. Boba csodálkozva ízlelte meg az édes, sziruphoz hasonló nedvet. Meglepődött, hogy ilyen finom a tüzes togruta, ez pedig további felfedezésre késztette a vágyódó punci mélyére. Bane nyelvéhez hasonlóan Bobáé is elmerült az előtte sugárzó forróságba, mire a padawan lehunyt szemmel felnyögött. A fiú élvezte a nyelve körül bizsergő meleg, nedves és húsos szentély érintését, amint a lehető legmélyebbre merült el benne. Megragadva a combokat, egyre mohóbban falta a gerjedt testrészt. Nála jobban csak a padawan élvezte, akit meglepett, milyen jó munkát végez a tapasztalatlan fiú.

Miután Bane kellően nedvessé tette az asztalon heverő szenátornőt, úgy döntött, ideje mélyebben elmerülnie a gyönyörökben. Felállt, miközben nyála a nő dögös punciján csordogált. Továbbra is keményen várakozó kéjrúdjával megcélozta a nő széttárt lábai közt csillogó forróságát, aki kényszeredetten tűrte, amint a kék dárda nyomakodva belé hatolt. A fejvadász mámorban úszott, amikor megérezte a szenátornő kellemes, meleg falának finom szorítását. Az izgatott férfiasság tovább furakodott a szentély mélye felé, mire Padmé felnyögött. Miután Bane mélyen a gyönyörű nőben volt, előredőlt, megtámaszkodott Amidala fejének két oldalán, majd a vállain pihenő lábakkal fölé hajolt, és egyre gyorsulva dolgozni kezdte őt. Padmé lehunyt szemmel tűrte a benne munkálkodó mocskos fejvadász döngölését, nem akart a szemébe nézni.

Közben Boba is úgy érezte, hogy készen áll a második körre. 
- Gyerünk! - suttogta Boba a padawannak, meglepően nyugodtan, de ellentmondást nem tűrve, majd a talajra intett. Tudta, hogy fejletlen magassága révén nem érné fel sem az asztalon, sem a padlón állva a mennyi forróság bejáratát, így más pózt eszelt ki. - Feküdj le! - adta ki az utasítást. Ahsoka rövid ideig habozott, de végül engedelmeskedett, és háttal a koszos földre feküdt. - Most emeld fel a lábaid. - folytatta a fiú elégedetten, mire a padawan a magasba nyújtotta karcsú, tökéletesen áramvonalas, hosszú combjait és lábfejeit. Boba megragadta a narancssárga végtagokat, majd egészen a lány fejéhez előrehajlította őket. Így Ahsoka mindkét térde feje két oldalán pihent, formás hátsója pedig a mennyezet felé pucsítva domborodott. Mindkét vágykeltő nyílása tökéletes célpontként várakozott, szabad utat biztosítva Boba fiatal kéjrúdjának. A fiú az izgató, narancssárga idomokhoz lépett. Megcsodálta a togruta nedvtől csillogó szeméremajkait, majd fekete lyukként várakozó hátsó bejáratát. Érezte, hogy fiatal férfiassága izgalomtól duzzadva kel új életre kel a vágytól, hogy elmerülhessen a lányban. Boba lefelé irányította szerszámát, majd célba vette a számára kívánatosabb nyílást: a padawan tüzes punciját. Ahogy a fiú lejjebb ereszkedett, szerszámának hegye behatolt a nedves, szorító szentélybe, amely kiéhezett bestiaként fogadta magába az egyre mélyebbre merülő kéjrudat. A fiú csillagokat látott a gyönyörtől, amikor megérezte a nála idősebb lány Vágyának gyümölcslevétől sikamlós barlang, meleg, bizsergető érzését. Kora miatt Boba dárdája nem volt a legvastagabb, mellyel a lány találkozott, puncijával mégis képes volt olyan szorító érzést kifejteni, hogy a mennybe repítse a fiút. Boba elégedetten nyögött fel a mámoros behatolástól, majd fel-le mozdulatokkal dolgozni kezdte a hibátlan forróságot, miután két kezével megtámaszkodott a togruta combjain. Ahsokát felizgatta a gondolat, hogy valószínűleg most vette el egy nála fiatalabb fiú szüzességét, izgalmát pedig tovább fokozták Boba vad csapásai, akinek golyói minden alkalommal érzékeny ánuszának ütköztek. 

Vad szex mámora töltötte be a kocsmát. Hosszú percek teltek el, melyek során csak vegyes nyögések, és egymáshoz csapódó hús hangjai hallatszottak, a halvány háttérzenén kívül. Padmé továbbra is az asztalon fekve tűrte a mocskos fejvadász durva ostromát, miközben csupasz lábai a férfi vállain ficánkoltak. Bane vad, alkoholos lihegése további undort váltott ki a kihasznált nőből. A férfi egyik kezével érzéketlenül gyúrni kezdte a formás, rugalmas kebleket, miközben Padmé döngölését sem hagyta abba. Tudta, hogy a szenátornő kellemetlenül érzi magát, de nem érdekelte.
- Egy szava... nem lehet... szenátornő... - nyögte Bane a vad csapások közt, majd kihúzta lüktető, Padmé nedvétől csillogó dárdáját a puha forróságból, és hátrált egy lépést. - Akkora összegről mondtam le ezért... - majd a meztelen nő széttárt lábai közé intett - ...hogy ha szó nélkül eltűr mindent, azzal is sok kreditet veszítek. Most pedig álljon fel! - mondta. Padmé sokat gondolkozott, de innen már értelmetlen lett volna visszafordulnia. Továbbra is csak a cél lebegett a szeme előtt. A nő lehuppanva az asztalról engedelmeskedett. A kopasz, kék bőrű fejvadász megfordította a szenátornőt, majd a fülébe súgott. 
- Hajoljon előre... - utasította Padmét, majd előrébb nyomta a hátánál. A nő 90 fokban az asztalra dőlt, tenyereivel annak lapján támaszkodva. Bane szexéhesen elvigyorodott, majd vaskos dárdájával a szűk ánusz ráncos bejárata felé közeledett, ahol ellenállásba ütközött. Padmé hangosan nyögdécselt, mialatt a férfi kísérleteit tűrte. A kék fenevad végül erőszakosan utat fúrt magának a lehetetlenül szoros barlangba, mire a nő felsikoltott a belé nyilaló fájdalomtól. Bane elégedetten vigyorgott, majd kezeit a nő kecses derekára tette. Padmé megizzadt a folyamat során, mialatt a fejvadász büszkeségének teljes hosszát beleerőltette a szorító barlangba. Miután a szenátornő eléggé megszokta a dögös hátsójában lüktető fenevadat, Bane csípője előre-hátra dolgozva indult meg. Padmé szenvedve nyögdécselt, ahogy Bane egyre gyorsított a tempón, hogy izgalmát a végsőkig korbácsolja.

Közben Boba sem unatkozott, szorgosan és mohón fúrta a tüzes togruta lány legédesebb nyílását. Ahsoka térdei továbbra is feje két oldalán pihent, de csupasz lábfejei immár a levegőben integettek, szinkronban az egyes csapásokkal, melyek Boba lökéseit kísérték. Ahsoka szégyellt hangot adni neki, de nagyon elégedett volt vele, ahogy a fiú őt dolgozta. Vágya minden józan gondolatát felülírta, csak a mielőbbi kielégülést helyezte szem elé. Az apró togruta és a még kisebb fiú percekig élvezték egymás kéjes társaságát. Ahsoka végül nem bírta tovább... miközben a fiú továbbra is izgatottan pumpálta őt, a lány gyomrából útnak indult az extrém élvezet kirobbanó bizsergése, mely egész testén végigáradt és tömött punciján keresztül tört felszínre. A forró, togruta nektár utat szorított magának Boba szerszáma körül, majd szökőkútként tört elő a mennyezet felé pucsító lány nyílásából, amit hangos kielégülés nyögése kísért. Ahsoka beleremegett a finom, könnyítő érzésbe, majd lábai lehullottak, így a fiú kénytelen volt kivenni dárdáját a továbbra is szivárgó punciból. Boba talán elégedett volt magával, hogy első alkalommal képes volt ilyet kiváltani egy lányból, mert nem ellenségeskedett. 
- Fordulj meg! - mondta Boba, mire Ahsoka fáradtan megfordult a koszos padlón, így hason fekve lihegett tovább. A padawan tudta, hogy Padméhoz hasonlóan ő sem ússza meg az anális ostromot, ami nem tartozott a kedvencei közé. De jelenleg csak az érdekelte, hogy átmenetileg csillapodott gyötrő Vágya. Boba letérdelt a csupasz test fölé, fiatal szerszáma iránytűként mutatott a két bájos, narancssárga fenékdomb közé. A fiú széttárta a domborulatokat, majd utat préselt magának az anális gyűrűn, amely elernyedve sokkal simább behatolást biztosított Bobának, mint Padmé Bane-nek. Boba mámorban úszott, amint dárdája becsusszant az izgató barlangba, majd a mélyére merült. Ahsoka csak egy halk nyögést hallatott, miközben lehunyt szemmel hevert a padlón, kezeit feje alá téve, és hagyta, hogy a fiú másik nyílását is alaposan megdolgozza.

Padmé egyre sűrűbben vette a levegőt, arca pedig eltorzult a fájdalomtól, miközben Bane kéklő dárdája durván csúszkált hátsó bejáratában. Az asztal is beleremegett a heves ostromba. Ahsoka ellenben halkan tűrte, hogy Boba kiélje magát bájosan domborodó, csupasz hátsóján. A padawan szerencsésnek érezhette magát, hogy nem Bane-t kapta anális hadjáratának végrehajtójaként. A fiatal Boba szerszáma rövidebb és vékonyabb volt egy felnőtt dárdájánál, így behatolása is kevésbé okozott fájdalmat. Ahsokát ráadásul alaposan kitágította a Halálőrség valamennyi tagja és Savage Opress. Jedi-technikákkal valamennyire sikerült visszaállítania eredeti szűkösségét, de hátsó bejárata támadásának érzéséhez már hozzászokott, így fájdalmat sem érzett. Főleg nem Bobánál. Nyugodtan tűrte Boba tapasztalatszerzését, miközben Padmé nyögéseivel telt meg a helyiség. A padawan tudta, hogy endori kalandjuk a végéhez közeledhet, miután Boba egyre sűrűbben lüktetett hátsója mélyén, két menet pedig alaposan kimeríthet egy 12 éves fiút. Bane még egyszer sem tört ki orgazmusban – amiért részben talán az alkohol is felelős – mióta kezei közé kapta Padmét, így vészesen közel járhatott a fináléhoz. Boba egyre vadabbul lihegve tenyerelt a vékony padawan felett. Fekvőtámasszerű pózban kefélte az egzotikus togrutát, miközben csípője lehetetlennek tűnő gyorsasággal járt. A kamaszkoruk miatt jelentősnek tűnő korkülönbség miatt a látvány bizarrnak hatott: mintha tulajdon nővérét dolgozta volna a fiú. Boba annyira belelendült a gyönyörbe, hogy alaposan megizzadt. A verejték lefolyt homlokán, majd arcán, végül Ahsoka hátára csöppent. Percek múltán, a fiú bármennyire szerette volna tovább élvezni a padawan mesébe illő testét, képtelen volt tovább visszatartani orgazmusát: egy vad döféssel, a szűk barlang mélyére fúrt. Boba felnyögött, majd rángatózó csípővel engedte ki nektárját, miután mennyei élvezete szerszáma hegyén kirobbanva tört elő. Mélyen Ahsoka barlangjába merülve, a fiatal dákó hevesen pumpálta anyagát a padawan meleg végbelébe. A togruta bizseregve élvezte, ahogy a forró krém egyre mélyebbre kúszik benne. A fiú nehezen állta meg, hogy ne rogyjon a lány bársonyos hátára, hogy ott pihenjen meg. Nem akart puhánynak látszani. Végül kihúzta szerszámát a togruta lányból, akinek ánusza egy cuppanással engedte ki szorításából. Boba szótlanul felállt.
- Gyere, tisztíts meg! - utasította Boba a padawant. Ahsoka szófogadóan guggolásba emelkedett. Gyengéden szájába fogadta a krémes, lankadásnak induló szerszámot, majd körözni kezdett rajta nyelvével. Miután az anyag egy része a lány szájának szélére került, a padawan néhány vad szívással teljesen megtisztította Boba szerszámát, aki beleborzongott az utólagos gyönyörbe. A guggoló Ahsoka eközben érezte, hogy a lágy sperma egy része lassan kicsordul feldúlt nyílásán, majd lassan a padlóra szivárog. Miután elcsomagolta kielégül szerszámát, Boba minden szó nélkül elsétált, majd miután biccentett Bane-nek, a hátsó ajtón keresztül elhagyta a helyiséget. 

Padmé továbbra is Bane könyörtelen, heves anális ostromának csapásaitól nyöszörgött. A nő anális gyűrűje már teljesen kitágult ahhoz, hogy a duzzadt szerszám kényelmesen ficánkolhasson keresztül rajta. Padmé alsó ajkát harapdálva, ökölbe szorított kézzel viselte a behatoló támadását. Bane ekkor végre hatalmas nyögésben tört ki. Felgyülemlett izgatottsága a szenátornő hátsójába temetve robbant ki, elképesztő módon. A bőséges anyag alaposan feltöltötte Padmé végbelét, aki az undorral küszködött, a benne kúszó meleg, idegen anyag éreztén. Amikor a kielégült fejvadász kihúzta dárdáját a meggyalázott nyílásból, néhány utórángás során fehéres krémmel borította be a szenátornő gömbölyű hátsóját és puncijának felszínét. A fejvadász a székére rogyott, hevesen sóhajtva próbálta visszanyerni erejét a hatalmas mámorbombát követően, miközben Padmé végbeléből vízesésként kezdett patakzani a kipréselt nektár, hosszú csíkot húzva maga után, mielőtt egy tócsában a padlóra gyűlt.
- Jedi... gyere ide. - mondta Bane lehunyt szemmel pihegve. Ahsoka kíváncsian odalépdelt a férfihoz, miközben megszemlélte a kielégült, nektár borította, kékes fenevadat. - Láttam, milyen tehetséges vagy... szeretném, ha engem is megtisztítanál. - mondta, majd kinyitotta szemét, és mosolyogva ismét megcsodálta az anyaszült meztelen, karcsú testet. Ahsoka bizonytalanul Padméra nézett, aki immár felegyenesedve állt. A togruta végül engedelmeskedve letérdelt a fejvadász elé. Előrehajolt, majd lágyan szopogatni kezdte Bane nektáros szerszámát, miközben Padmé nedvét is megízlelhette rajta. A fejvadász elégedetten tűrte a dús ajkak izgalmas kényeztetését. Sajnálta, hogy nem volt alkalma alaposabban is kivenni részét a lány nyújtotta örömökből. „Azt hiszem, adott egy következő tárgyalási alap.” - gondolta Bane vigyorogva, miközben a lány nyelve bájos táncot járt szerszámán, tisztára szopogatva a kék dárdát. - Ugye illemtudó Jedi vagy, és nem hagyod, hogy a szenátornő mocskosan térjen haza? - kérdezte Bane kielégült sóhajok közepette, bár mindkét lány tudta, hogy ez valójában burkolt felszólítás volt. - Rajta! - mondta Bane a szenátornőnek az asztalra intve. Padmé kényszeredetten megfordult, majd a korábbi pózában az asztalra dőlt. - Gyerünk, tisztítsd meg a hölgyet is. - mondta a fejvadász perverz vigyorral az arcán. Ahsoka társa mögé lépett, majd leguggolt mögé. Kinyújtotta kecses nyelvét, és apránként lenyalta Bane nedűjét a nő selymes hátsó domborulatairól. A padawan szájában érezte a fejvadász krémjének sós ízét. Végül valóra vált Ahsoka korábbi, hajón szőtt álma is: megkóstolhatta Padmé izgató szentélyét... igaz, csak annak felszínét, azt is csak úgy, hogy a fejvadász nektárja borította. De jelenleg ezzel is beérte. Padmé igyekezett nem felnyögni a gyönyörtől, amikor Ahsoka izgató, puha nyelve lágyan végigcirógatta nedves forróságát.

Miután eltette férfiasságát, Bane egy közeli polchoz sétált, melyen egy kisebb széf kapott helyett. Egy számsor beütését követően kinyitotta ajtaját, és elővett belőle egy adatlemezt. 
- Itt is van... ahogy ígértem. - mondta a durosi, majd az asztalra tette a kényes fájlokat tartalmazó lemezt. - Lehet, hogy fejvadász vagyok, de az ígéreteimet mindig betartom. Szabadon távozhattok. - folytatta, azzal elindult a hátsó kijárat felé, de félúton visszanézett. - Remélem, hamarosan téged is  megismerhetlek alaposabban, hasonló kalandok keretében, Jedi... de önt is bármikor szívesen látom újra, szenátornő. - folytatta Bane, azzal vigyorogva hagyta el a helyiséget. Ahsoka és Padmé sietősen öltözködni kezdtek, miközben meggyőzték egymást, hogy ami itt történt, az a Köztársaság érdekeit szolgálta.
- Azt hiszem... egy ideig nem fogok tudni leülni. - nyögte Padmé sajgó hátsóját simogatva, miután elhagyták a kantin, és úton voltak hajójuk felé.
- Nem lehetett könnyű. - mondta Ahsoka, mert nem igazán tudta, mit mondjon. Nem akarta szóba hozni a rémálomként kísértő, barbár Halálőrség tetteit. A lány minden egyes lépésnél érezte, hogy a hátsójában maradt nektár folyamatosan bugyijába szivárog. Padmé nem sejtette a fájdalom és zsibbadás keverékétől, de vele is ez történt. Ahsoka úgy döntött, hogy amint betáplálják a koordinátákat a Coruscant felé, azonnal vesz egy forró fürdőt. A gép sietősen emelkedett a magasba, hogy két utasa a hiperűrbe ugorva mielőbb maga mögött hagyhassa az Endort, és mindazt, ami itt történt.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése